Barion Pixel
x
x
x

  

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

A regisztráció előtt kérjük, figyelmesen olvassa el Általános Szerződési Feltételeinket. Ez minden regisztrált felhasználónkra kötelező érvényű. Jelen dokumentum nem kerül iktatásra, kizárólag elektronikus formában elérhető, későbbiekben nem kereshető vissza, magatartási kódexre nem utal (célszerű ezért annak elmentése). A Frozes Kft. fenntartja magának a jogot a jelen ÁSZF részbeni vagy teljes módosítására a már megszerzett fogyasztói jogok sérelme nélkül. Fontos tudomásul venni, hogy a létrejött egyedi jogügylet részévé a jogügylet létrejötte napján hatályos ÁSZF válik.

A webáruház oldalainak böngészésével, továbbá megrendelésének megtételével azt is jelezze, hogy teljes körűen megértette és elfogadta a Frozes Kft. mindenkor hatályos általános szerződési feltételeit, továbbá adatkezelési elveit (Adatvédelmi szabályzat). Elfogadás hiányában jogügylet nem kezdeményezhető, joghatás nem keletkezik.

A webáruház működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatos információkat megtalálja az oldalunkon, illetve felmerülő kérdéseire szívesen válaszolunk a megadott elérhetőségeinken!

Üzemeltetői adatok:

Üzemeltető, Cégszerű megnevezés Frozes Kft.
Címe: 1193 Budapest, Derkovits Gyula utca 53.  
cjsz: 01-09-415886
Adószám: 32281226-2-43
Bankszámla száma:  50420427-10004153

Személyes áruátvétel helye és nyitva tartás:
2200 Monor, 4-es főút, TESCO

Hétfőtől vasárnapig: 10:00-20.:00 között
Vasárnap : 10.00-18:00-ig

Megvásárolható termékek, szolgáltatások köre

A megjelenített termékek megvásárolhatók interneten keresztül házhozszállítással, személyes átvétellel illetve az üzletünkben is

Termékinformációk
A megvásárolható termékek fotói tájékoztató jellegűekMinden esetben a termék nevében illetve a termék leírásban szereplő adatok az irányadók. Célunk a megfelelő tájékoztatás, de fenntartjuk a jogot hogy termékeink esetében az elírásokért és bármilyen hibás tájékoztatásért a felelősséget nem vállaljuk.

A kínált termékek az alábbiak szerint kategorizálhatóak:

Megveszem: azt jelenti, hogy a termék raktáron van, tehát az üzletben megvásárolható, vagy kiszállítható. Amennyiben az Ön által kiválasztott terméknél ez a felirat szerepel úgy szeretettel várjuk üzletünkben, vagy az árut interneten is megrendelheti, személyes átvétellel, avagy futárszolgálati kézbesítést is kérhet.


A weboldalon található termékek ára bruttó tehát tartalmazzák a 27% ÁFA-t.
Nem tartalmazzák ezen kívül a szállítási költséget, mely a rendelés utolsó fázisában kerül a termékek árához hozzáadásra.
Minden megrendelőnknek névre szóló számlát állítunk ki.
A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők.
A szállítási költség tartalmazza a csomagolási költséget is.
Szeretnénk megjegyezni, hogy ritkán ugyan, de előfordulhat, hogy a raktáron lévő termék egy darab terméket takar.Ezért szeretnénk kijelenteni, hogy még a raktáron levő státuszú termékek esetében sem tudjuk garantálni, hogy az adott játék reálisan az üzletben van, illetve postázható. Az ilyen termék rendeléséből fakadó károkért sajnos nem tudunk felelősséget vállalni, azt azonban vállaljuk, hogy a lehető legrövidebb időn belül értesítjük, ha az adott termék még sincsen ténylegesen raktáron.


Árak
A weboldalon található termékek ára bruttó tehát tartalmazzák a 27% ÁFA-t.
Nem tartalmazzák ezen kívül a szállítási költséget, mely a rendelés utolsó fázisában kerül a termékek árához hozzáadásra
Minden megrendelőnknek névre szóló számlát állítunk ki.
A termékekre vonatkozóan megjelenített árak forintban értendők.
A szállítási költség tartalmazza a csomagolási költséget is
Minden 10.000 Ft vásárlás esetén 1 db terméket adunk ajándékba a weboldalon jelzett ajándékok közül

Rendelési információk:

1. Általános információk, a rendelés menete

Rendelés feldolgozása:

A megrendelések feldolgozása munkanapokon 14 óráig történik. Amennyiben a megrendelését később adja le, azt csak a következő munkanapon tudjuk feldolgozni. A 14 óráig beérkezett rendeléseket, amennyiben a termék raktáron van, már aznap vagy következő munkanap kézbesíti futárszolgálatunk.

A termékek kiválasztása után a vásárlás gombra kattintva a megrendelése elküldésre kerül. Ezután a megadott e-mail címre fog kapni egy visszaigazoló levelet a rendeléséről, melyben ismét leellenőrizheti a megadott adatokat illetve a rendelt termék(ek)et. Eltérés esetén az ott megadott e-mail címen vagy telefonszámon tud értesíteni minket.



A rendelés menete:

1. Regisztráljon az oldalon

2. A megadott e-mail címre kap egy visszaigazolást

3. Jelentkezzen be

4. A "KOSÁRBA TESZ" gombra kattintva a termék a kosárba kerül.

5. Az Ön neve melletti legördülő menüben a kosár ikonra kattintva megtalálja a kiválasztott játékok listáját

6. Szállítási illetve számlázási cím megadása

7. "Megrendelés megerősítése" gombra kattintás

8. Visszaigazoló e-mail megérkezik. (Amennyiben az nem történik meg valószínűleg rosszul adta meg az e-mail címét vagy telített a postafiókja. Kérjük, ellenőrizze a spam- mappáját is!)

Regisztráció nélkül is lehet rendelni tőlünk, telefonon: :(+36) 20 934-1431

Telefonon történő rendelés esetén automatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.

Regisztráció törlése:

E-mailben (rendeles@piripatika.hu) tudja jelezni, ha töröltetni szeretné regisztrációját.

Termékek kosárba helyezése:

Ha egy terméket meg szeretne rendelni, kattintson a termék mellett található "KOSÁRBA TESZ" gombra! A sikeres kosárba helyezést egy felugró ablak is jelzi, ahol folytathatja a vásárlást vagy egyből a kosár tartalmához ugorhat.

A termék adott vásárlás gombjának többszöri megnyomásával a termék darabszáma a kosárban is arányosan nő.

Kosár:

A kosarat bármikor elérheti a felső sorban található neve melletti ikon legördülőjében kosár gomb megnyomásával.

Vásárlás véglegesítése:

Ezt akkor tegye meg, ha a kosara tartalmával elégedett és a kiválasztott termékeket valóban meg szeretné vásárolni. A megrendelőlap teljes kitöltése kötelező, hiszen ez a rendelés leadásának alapvető feltétele.

Kitöltés:

Kérünk minden adatot pontosan és körültekintően adjon meg. A csillaggal jelzett részek kitöltése kötelező! Ne legyen kivétel ez alól a telefonszám sem, mert ha azt nem adja meg, akkor nem tudjuk telefonon visszaigazolni a rendelést.
Ajándék:
Minden 10.000 Ft vásárlás után 1 db terméket választhat ajándékba a választható ajándékaink közül




Megjegyzés:

Az üzenet mezőben a rendeléssel, szállítással kapcsolatos kérdéseit teheti fel, illetve egyéb információkat adhat meg (pl.: kapucsengőn más a felirat, csak bizonyos napszakban felel meg a kiszállítás, stb.).

Átvétel módja:

Legördülő sávból választhatja ki, hogy milyen módon szeretne hozzájutni a termékhez (személyes átvétel, futárszolgálat).

Számlázási, szállítási cím módosítása:

A kosár tartalma alatt láthatja a személyes adatlapot, amit itt is felülírhat, pl.: ha máshova kéri a szállítást, illetve a számlát, mint a hivatalos lakcíme.

Vásárlás:

Ha mindennel végzett, akkor a rendelése befejezését a VÁSÁRLÁS MEGERŐSÍTÉSE gombra kattintva teheti meg. Ezután a megadott email címre fog kapni egy visszaigazoló levelet a rendeléséről, melyben ismét leellenőrizheti a megadott adatait illetve a rendelt termék(ek)et. Eltérés esetén az ott megadott email címen vagy telefonszámon tud értesíteni minket. A vásárlás véglegesítése után a szerződés közöttünk létrejön.

Rendelés törlése:

Rendelését a visszaigazoló e-mailben küldött linkre kattintva mindaddig törölheti, amíg azt nem adtuk át a futárszolgálatnak. Rendelés törlését kérheti telefonon: :(+36) 20 934-1431 vagy e-mailben: rendeles@piripatka.hu.

Elállás:

Joga van interneten történő vásárlás esetén a termék átvételtől számított 14 napon belül a vásárlástól indoklási kötelezettség nélkül elállni. Az elállás határidőben történik, ha 14 napon belül elküldi írásbeli nyilatkozatát az videojatekokboltja.hu email címre. A nyilatkozata mindenképp tartalmazza a rendelési nevét, a címét, a visszaküldeni/visszahozni kívánt termékeket, a rendelés dátumát, valamint jó, ha feltünteti a rendelési azonosítót is. Ebből a célból felhasználhatja a mellékelt elállási/felmondási nyilatkozatot is. Internetes oldalunkon is kitöltheti az elállási/felmondási nyilatkozatot vagy benyújthatja az elállási/felmondási szándékát egyértelműen kifejező egyéb nyilatkozatot. Ha emellett dönt, az elállás/felmondás megérkezését tartós adathordozón (például elektronikus levélben) haladéktalanul visszaigazoljuk.

Fontos, hogy a nyilatkozat elküldésétől számított legkésőbb 14 napon belül a terméket visszajuttassa üzletünkbe. Határidőben visszajuttatottnak minősül, ha a feladás 14 napon belül megtörténik.

Termékek esetében az elállási jog csak kibontatlan állapotban érvényes, ha a gyári csomagolás nem sérült.

A csomag cégünkhöz történő beérkezését követően videó kamerával rögzítésre kerül a csomag kibontása, illetve a visszaküldött termék megvizsgálása. Erre az esetleges későbbiekben történő félreértések elkerülése végett van szükség, például, ha a visszaküldött termék sérült vagy hiányos volt). Amennyiben ennél a vizsgálatnál jelen kíván lenni és ezt az elállási nyilatkozat megtételénél jelezte, akkor a termék hozzánk való megérkezésétől számított 2 munkanapon belül megírjuk a bontás időpontját, amely legfeljebb az értesítés megküldésétől számított 3 munkanap. Az elkészült felvételt az általános elévülési idő bekövetkezéséig tároljuk és abból csak Hatóságok és igénye szerint – a költségek vállalása esetén – Ön részére adunk másolatot.

Amennyiben a vásárlásért futárdíjat is fizetett, cégünk azt is visszatéríti Önnek, de a visszaküldés díja Önt terheli, valamint kötelezhető a nem rendeltetésszerű használatból eredő károk megtérítésére is! A cég köteles a visszahozott termék kézhezvételétől számított 14 napon belül visszatéríteni a vételárat, amit vásárláskor fizetett. A visszatérítés módja a vásárlás szerinti fizetési mód (futárszolgálatunk nem szállít ki pénzt, így vagy személyesen készpénzben, vagy banki átutalás, esetleg postai csekken), de üzletvezető és a vásárló közötti külön megállapodás szerint is történhet, amellyel semmilyen többletköltség nem terheli Önt.

Követelhetjük a termék jellegének, tulajdonságainak és megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkentés, illetve ésszerű költségeinek megtérítését.


2. Egyedi esetek szabályai

Adatlap, adatmódosítás:

A regisztrációkor megadott adatait használjuk a rendelések teljesítéséhez is, ezért nagyon fontos, hogy valós és aktuális adatokat adjon meg!

Adatai módosítását e-mail- ben tudja kérni az rendeles@piripatika.hu írt levéllel vagy postán a 4300-Nyírbátor, Földvár utca 10

Szállítási és fizetési lehetőségek

Az oldalunkon megrendelt termékeket a GLS futárszolgálat, FOXPOST automatákkal, és Foxpost házhozszállítással segítségével, utánvételes (a csomag átvételekor a kézbesítőnek fizetendő) küldeményként tudjuk eljuttatni Önhöz, amennyiben azt szeretné. Futárszolgálatunk az egész ország területén igénybe vehető, ha mégis a személyes átvételt preferálja, úgy üzletünkben készpénzfizetés ellenében Monori Tescoban veheti át a terméket.

Futárszolgálat:

A kiszállítás a GLS segítségével történik, amely kiváló szállítmányozási szolgáltatást nyújt.

Ennek keretében igénybe vehető:

Házhoz-szállítás minden címre
Országosan 1-2 munkanap kézbesítési idő
Országosan választható a GLS illetve Foxpost házhozszállítással futárszolgálattal történő kézbesítés. A futárszolgálat munkatársai a feladástól számított 48 órán belül vállalják a csomagok kézbesítését. Mivel a futárok napközben dolgoznak, kérjük, hogy olyan szállítási címet adjon meg, ahol munkanapokon 9-17 óra között át tudja valaki venni a csomagot!

A FOXPOST automatánál is átveheti a megrendelését a rendeléskor leadott Foxpost automata helyének megadásával A szállítási költség a termékek értékének a függvényében változik. Minél nagyobb értékű egy csomag, annál kevésbé költséges a kiszállítás.

Szállítási díjak:
Oldalunkon kétféle fizetési mód közül választhat:
1. Előreutalás,

2. Utánvétes fizetés a GLS vagy FOXPOST futárszolgálatnál vagy FoxPost automatánál.

Oldalunkon kétféle szállítási mód közül választhat:
1. GLS futárszolgálat házhoz szállítással 1.990 Ft
Utánvétes fizetés díja: 300 Ft.
2. FoxPost csomagautomata 990 Ft.
Utánvétes fizetés díja: 300 Ft.

25000 Ft feletti vásárlás esetén mindkét szállítási mód ingyenes.

Az előreutalásnak plusz költsége nincsen.Ha személyesen venné át a terméket üzletünkben, természetesen nincs szállítási költség!

Fontos! A hétfőtől csütörtökig 14 óráig leadott rendelések a következő 1-2 munkanap folyamán kerülnek kiszállításra.

A hétfőtől csütörtökig 14 óra után leadott rendeléseket 2 munkanap múlva szállítja ki a futárszolgálat.

A pénteken 14 óra előtt leadott megrendeléseket leghamarabb hétfőn, legkésőbb kedden kapja kézhez.

A pénteken 14 óra után leadott megrendelések kedden kerülnek kiszállításra.

Felhívjuk a figyelmet, hogy az ünnepnapok változást okozhatnak a kiszállításban!

FONTOS! Kérjük, a csomagot kézbesítéskor a futár előtt szíveskedjék megvizsgálni, és esetlegesen a termékeken észlelt sérülés esetén kérje jegyzőkönyv felvételét és ne vegye át a csomagot. Utólagos, jegyzőkönyv nélküli reklamációt nem áll módunkban elfogadni!

FONTOS! Munkatársaink minden esetben hibátlan, és sérülésmentes (kivéve, ha kifejezetten ilyet vásárol) terméket tesznek bele a csomagba. A csomagot külsős cég szállítja ki Önnek, sajnos ritka esetben előfordulhat, hogy szállítás közben sérül a csomag. Kérjük, hogy amennyiben módjában áll, bontsa ki a csomagot a futárszolgálat munkatársa jelenlétében és győződjön meg róla, hogy sérülésmentes terméket kapott-e. Kérjük, hogy amennyiben sérült a csomagolás vagy rongálódott lenne a termék, amikor átveszi a csomagot, kérje meg a kézbesítést végző futárt, hogy vegyen fel jegyzőkönyvet a sérülésről. A futárszolgálat szabályzata értelmében ugyanis csak ebben az esetben tudják elfogadni a reklamációt. Megértését köszönjük!

Személyes átvétel:

A megrendelt termékeket Monoron személyesen is átveheti üzletünkben. A személyes átvétel díjmentes. Kérjük, hogy amennyiben nem tud 3 munkanapon belül jönni a raktáron levő termékért, a megrendelőlap megjegyzés rovatában tüntesse fel, mikor szeretné átvenni a csomagját. Ha ezt elmulasztja, és 3 munkanapon belül nem veszi át a terméket, a rendelését töröljük.

Üzletünk címe:

Monor, 4-es főút, 2200 TESCO
Monor,2200
Nyitva tartás:

Hétfőtől Péntekig: 10-19 óráig

Fizetés: készpénzzel.

Összegezve: Kiszállítás esetén utánvétellel való fizetés oldható meg vagy bakkártyás fizetésel vagy előre utalással.

Személyes átvét esetén a készpénzes fizetés oldható meg.



Barion bankkártyás fizetés

Barion tárca: Bankkártyával történő online előre fizetés a megrendelés leadásakor a VISA | VISA Electron | Mastercard | Maestro | AMEX típusú érvényes bankkártyák tulajdonosai számára lehetséges. A Barion rendszerén keresztül végrehajtott online bankkártyás fizetések esetén a bankkártya adatok a kereskedőhöz nem jutnak el azokat a Barion rendszere dolgozza fel. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013. A kártyás fizetés biztonságos és hitelesített technológián alapul a Barion szerverén keresztül. A bankkártyás fizetés díjtalan és a Webáruház részéről nem történik további költség felszámítása.


Barion tárca adattovábbítási nyilatkozat (Barion Payment Zrt.)

A Barion kártyafizrtési rendszerén keresztül végzett online fizetés esetén a Felhasználó (Vásárló) kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Vállalkozás ( Frozes Kft. 1193 Budapest, Derkovits Gyula utca 53.), mint adatkezelő által üzemeltetett www.piripatika.hu honlap felhasználói adatbázisában tárolt alábbi személyes adatai átadásra kerülnek a Barion Payment Zrt. (1117 Budapest, Infopark sétány 1. I. épület 5/5), mint adatfeldolgozó részére.

A Barion rendszerén keresztül végrehajtott online bankkártyás fizetések esetén a bankkártya adatok a kereskedőhöz nem jutnak el. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013.

Az adatkezelő által továbbított adatok köre: vásárló neve, email címe, vásárlási adatok

Az adatfeldolgozó által végzett adatfeldolgozási tevékenység jellege és célja a Barion Adatkezelési tájékoztatóban az alábbi linken tekinthető meg:

https://www.barion.com/hu/adatvedelmi-tajekoztato/

Barion tárca tájékoztató vásárlóknak:

https://www.barion.com/hu/tarca/



Adatkezelés

Kérjük, hogy az Adatvédelmi szabályzatunkat is olvassa el figyelmesen, hiszen itt csak röviden összefoglalva van megfogalmazva.

A honlapon keresztül történő vásárláshoz először regisztrálnia kell a rendszerben. A regisztráció folyamán megkérjük, hogy adja meg teljes nevét, e-mail címét, telefonszámát, szállítási és számlázási címét. Adatkezelési jogosultságunk az Ön hozzájárulásán alapul, amely hozzájárulást a regisztrációval adja meg. Az itt megszerzett adatokat szigorúan bizalmasan kezeljük, harmadik félnek nem szolgáltatjuk ki, kizárólag törvény által szabályozott esetben, az adatbiztonság maximális szem előtt tartásával. Kivételt képez ez alól a kézbesítést végző futárszolgálat. A kézbesítéshez szükséges adatokat a futárszolgálat rendelkezésére bocsátjuk.

A regisztráció folyamán egy az Ön által választott jelszót állíthat be adatai védelmére. Regisztráció után lehetősége van adatai megváltoztatására vagy regisztrációja törlésére (e- mailen vagy telefonon keresztül). Adatait a törlési kérelme megtételéig kezeljük, amely törlést bármikor van lehetősége kérni.

A regisztráció illetve a vásárlás során megadott adatok a cég saját nyilvántartásába kerülnek, amelyhez harmadik fél nem férhet hozzá. Ezeket az adatokat szigorúan bizalmasan kezeljük. Arról tájékoztatjuk, hogy adatai megadásával hozzájárul, hogy új termékeinkről e-mailben ismertetőt küldjünk az Ön számára. Amennyiben úgy érzi, hogy a személyes adataihoz fűződő jogaiban sérelem érte, ez esetben tiltakozhat az adatkezelés ellen és Bírósághoz is fordulhat. Jogorvoslati lehetőséggel, panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóságnál lehet élni:

Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információs Hatóság

Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c

Postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5.

Telefon: +36 (1) 391-1400

Telefax: +36 (1) 391-1410

E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu

Jogai, lehetőségei részletes szabályait az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény tartalmazza.

Panaszkezelés

Észrevételeit, esetleges panaszait a rendeles@piripatika.hu email címre várjuk. Esetleges panaszát rögzítjük és kezeljük.

A törvény szerint a vásárló a hiba felfedezése után a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül köteles kifogását a kereskedővel közölni. A jogszabály fogyasztói szerződések esetében megállapít egy két hónapos határidőt, amelyen belül a kifogásközlés kellő időben megtettnek minősül. Amennyiben később jelenti be valaki a hibát, az még önmagában nem jár jogvesztéssel, de a késedelmes közléssel okozott károkat meg kell térítenie a vásárlónak az eladó felé. A kifogás - eltérő rendelkezés hiányában - bármely alakban közölhető, tartalmi megkötés sincs, elegendő azoknak a tényeknek a felsorolása, amelyekből alaposan következtetni lehet a hibás működésre vagy az alkalmatlanságra.

A vásárlást követően minőségi kifogást jelent be, akkor erről jegyzőkönyvet veszünk fel, amelyben rögzítjük:

a nevét, címét
a fogyasztási cikk megnevezését, vételárát
a vásárlás időpontját
a hiba bejelentésének időpontját
a hiba leírását
az Ön által érvényesíteni kívánt igényt
a kifogás rendezésének módját
A jegyzőkönyv másolatát eljuttatjuk Önhöz. Ha a bejelentéskor nem tudunk nyilatkozni az igénye teljesíthetőségéről, akkor álláspontunkról legkésőbb három munkanapon belül értesítjük.

Elállási/Felmondási jog

A vásárlástól való elállás joga

A megrendelés átvételéről számítva Önnek 14 nap áll rendelkezésére, hogy indoklás nélkül elálljon a vásárlástól. Amennyiben elállási jogával élni kíván, kérjük ezen nyilatkozatát írásban, e-mailben vagy postai úton juttassa el ügyfélszolgálatunknak, amelyet visszaigazolunk Önnek.
A vásárlástól való elállás bejelentéstől számítva 14 nap áll rendelkezésére, hogy a terméket visszajuttassa ügyfélszolgálatunk címére.
A termék visszaszállítása és annak költsége a Vásárlót terheli, ezt átvállalni nem áll lehetőségünkben.
A teljes vételárat a vásárlástól való elállás bejelentéstől számított 14 napon belül visszatérítjük, de ennek előfeltétele a termék megfelelő állapotban való visszajuttatása.


Az elállási jog alóli kivétel



A 45/2014. Kormány rendelet 29. § alapján az elállási jog nem gyakorolható romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében, ill. olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza. Tekintettel arra, hogy termékeink többsége egészségügyi és higiéniai kategóriába tartozik, ezért felbontott csomagolású terméket nem áll lehetőségükben visszavenni.



Fizetési kötelezettséggel járó megrendelés



A 45/2014. Kormány rendelet 15. § alapján a webáruház üzemeltetője köteles gondoskodni arról, hogy a fogyasztó a szerződési nyilatkozatának megtételekor kifejezetten tudomásul vegye, hogy nyilatkozata fizetési kötelezettséget von maga után. Ha a nyilatkozat megtétele gomb vagy hasonló funkció aktiválásával jár, a gombot vagy a hasonló funkciót könnyen olvasható módon “fizetési kötelezettséggel járó megrendelés” vagy ennek megfelelő, egyértelműen megfogalmazott felirattal kell ellátni, amely jelzi, hogy a szerződési nyilatkozat megtétele a vállalkozás javára teljesítendő fizetési kötelezettséget von maga után. Ha a vállalkozás nem tett eleget e bekezdésben foglalt kötelezettségének, a szerződés semmis. A semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni.



Szavatosság

Szavatossági szabályok

1959. évi IV. törvény – a szavatosságra és a jótállásra vonatkozó szabályok
A jótállás
248. §
(1) Aki a szerződés hibátlan teljesítéséért szerződés vagy jogszabály alapján jótállásra köteles, ennek időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. A jótállás a jogosultnak a törvényből eredő jogait nem érinti.
(2) A jótállás a kötelezettet a jótállási kötelezettséget keletkeztető szerződésben vagy jogszabályban, továbbá a szolgáltatásra vonatkozó reklámban foglalt feltételek szerint terheli.
(3) Fogyasztói szerződés esetében a jótállási nyilatkozatnak tartalmaznia kell a jótállás kötelezettjének nevét és címét, a jótállás tartalmát, időtartamát, területi hatályát és a belőle eredő jogok érvényesítésének módját; utalnia kell továbbá arra, hogy a jótállás a fogyasztónak a törvényből eredő jogait nem érinti. A jótállási nyilatkozatot a fogyasztó kérésére írásban vagy más maradandó eszközzel rögzíteni kell, és a fogyasztó rendelkezésére kell bocsátani. Jótállást kötelezően előíró jogszabály a jótállási nyilatkozatra vonatkozóan további követelményeket állapíthat meg. Az e bekezdésben meghatározott feltételek nemteljesülése nem érinti a jótállási kötelezettségvállalás érvényességét.

(4) A jogosult a jótállási határidő alatt bármikor közölheti kifogását a kötelezettel.
(5) A törvénynek a szavatossági jogok gyakorlására vonatkozó szabályait a jótállási jogok gyakorlásánál megfelelően alkalmazni kell.



A teljesítés
277. §
(1) A szerződéseket tartalmuknak megfelelően, a megszabott helyen és időben, a megállapított mennyiség, minőség és választék szerint kell teljesíteni. A szolgáltatásnak a teljesítés időpontjába
a) alkalmasnak kell lennie azokra a célokra, amelyekre más, azonos fajtájú szolgáltatásokat rendszerint használnak, és rendelkeznie kell azzal a minőséggel, illetve nyújtania kell azt a teljesítményt, amely azonos fajtájú szolgáltatásoknál szokásos, és amelyet a jogosult elvárhat, figyelembe véve a szolgáltatás természetét, valamint a kötelezettnek, a gyártónak, az importálónak vagy ezek képviselőjének a szolgáltatás konkrét tulajdonságaira vonatkozó – különösen reklámban vagy az áru címkéjén megjelenő – nyilvános kijelentését, és
c) alkalmasnak kell lennie a jogosult által meghatározott célra, ha azt a jogosult a szerződéskötés időpontjában a kötelezett tudomására hozta, és abba a kötelezett beleegyezett, valamint
d) rendelkeznie kell a kötelezett által adott leírásban szereplő, és az általa a jogosultnak mintaként bemutatott szolgáltatásban lévő tulajdonságokkal.
(2) A szolgáltatásnak nem kell megfelelnie az (1) bekezdés pontjában említett nyilvános kijelentésnek, ha a kötelezett bizonyítja, hogy
a) a nyilvános kijelentést nem ismerte, és azt nem is kellett ismernie, vagy a nyilvános kijelentést a szerződéskötés időpontjáig már megfelelő módon helyesbítették, vagy
c) a nyilvános kijelentés a jogosult szerződéskötési elhatározását nem befolyásolhatta

(3) Az (1) bekezdés pontjának alkalmazásában gyártónak minősül az a személy is, aki a dolgon elhelyezett nevével, védjegyével vagy egyéb megkülönböztető jelzés alkalmazásával önmagát gyártóként tünteti fel.
(4) A felek a szerződés teljesítésében együttműködésre kötelesek. A kötelezettnek a szerződés teljesítése érdekében úgy kell eljárnia, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a jogosultnak pedig ugyanilyen módon elő kell segítenie a teljesítést.

(5) A felek a szerződés teljesítését érintő minden lényeges körülményről kötelesek egymást tájékoztatni
(6) A kötelezett, dolog szolgáltatására irányuló szerződés esetén, köteles a dolgot – a jogszabályok rendelkezéseinek és a szakmai szokásoknak megfelelően – azonosításra alkalmas jelzéssel ellátni és a dologról a rendeltetésszerű használathoz, a felhasználáshoz szükséges tájékoztatást megadni. Ha a kötelezett gazdálkodó szervezet, a dolog minőségének tanúsítására is köteles.



A hibás teljesítés
305. §
(1) Olyan szerződés alapján, amelyben a felek kölcsönös szolgáltatásokkal tartoznak, a kötelezett hibásan teljesít, ha a szolgáltatott dolog a teljesítés időpontjában nem felel meg a jogszabályban vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak.
(2) Hibás teljesítésnek minősül a szolgáltatott dolog szakszerűtlen összeszerelése is, ha a szerelés szerződéses kötelezettség, és azt a kötelezett vagy olyan személy végezte el, akinek magatartásáért a kötelezett felelős. A kötelezett felel akkor is, ha a szolgáltatott dolog összeszerelését a szerződésnek megfelelően a jogosult végezte el, és a szakszerűtlen összeszerelés a használati útmutató hibájára vezethető vissza. Fogyasztói szerződésben semmis az a kikötés, amely e rendelkezésektől a fogyasztó hátrányára tér el.
(3) A kötelezett a hibás teljesítésért felelősséggel tartozik (kellékszavatosság).
305/A. §
(1) Ha a jogosult a hibát a szerződéskötés időpontjában ismerte, vagy azt ismernie kellett, a kötelezett mentesül a szavatossági felelősség alól. Mentesül a kötelezett a szavatossági felelősség alól akkor is, ha a hiba a jogosult által adott anyag hibájára vezethető vissza, feltéve, hogy az anyag alkalmatlanságára a jogosultat figyelmeztette.
(2) Fogyasztói szerződés esetében az ellenkező bizonyításáig vélelmezni kell, hogy a teljesítést követő hat hónapon belül felismert hiba már a teljesítés időpontjában megvolt, kivéve, ha e vélelem a dolog természetével vagy a hiba jellegével összeegyeztethetetlen. A felek ettől eltérő megállapodása semmis.
306. §
(1) Hibás teljesítés esetén a jogosult



a) elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott szavatossági igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek a másik szavatossági igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatott dolog hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát, és a szavatossági jog teljesítésével a jogosultnak okozott kényelmetlenséget; ha sem kijavításra, sem kicserélésre nincs joga, vagy ha a kötelezett a kijavítást, illetve a kicserélést nem vállalta, vagy e kötelezettségének a (2) bekezdésben írt feltételekkel nem tud eleget tenni – választása szerint – megfelelő árleszállítást igényelhet vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.

(2) A kijavítást vagy kicserélést – a dolog tulajdonságaira és a jogosult által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, a jogosultnak okozott jelentős kényelmetlenség nélkül kell elvégezni

(3) Ha a kötelezett a dolog kijavítását megfelelő határidőre nem vállalja, vagy nem végzi el, a jogosult a hibát a kötelezett költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja.

(4) A jogosult a kijavításig vagy kicserélésig az ellenszolgáltatás arányos részét visszatarthatja.
(5) Fogyasztói szerződésben semmis az a kikötés, amely a szavatossági jogoknak a törvényben meghatározott sorrendjétől a fogyasztó hátrányára tér el.
306/A. §
A jogosult a választott szavatossági jogáról másikra térhet át. Az áttéréssel okozott kárt köteles a kötelezettnek megtéríteni, kivéve, ha az áttérésre a kötelezett magatartása adott okot, vagy az áttérés egyébként indokolt volt.
307. §
(1) A jogosult a hiba felfedezése után a körülmények által lehetővé tett legrövidebb időn belül köteles kifogását a kötelezettel közölni.
(2) Fogyasztói szerződés esetében a hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt kifogást kellő időben közöltnek kell tekinteni. A felek ettől eltérő megállapodása semmis.
(3) A közlés késedelméből eredő kárért a jogosult felelős.



308. §
(1) A jogosult a teljesítés időpontjától számított hat hónapos elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági jogait. Ha a dolog használhatóságának legkisebb időtartamát hatósági előírás vagy kötelező műszaki előírás határozza meg (kötelező alkalmassági idő), és ez hat hónapnál rövidebb, az igény érvényesítésére ez a határidő irányadó.
(2) Ha a szerződés állat szolgáltatására irányul, a szavatossági igény a teljesítéstől számított hatvan nap alatt évül el.
(3) Nem számít bele az elévülési időbe a kijavítási időnek az a része, amely alatt a jogosult a dolgot nem tudja rendeltetésszerűen használni. A szavatossági jog érvényesíthetőségének határideje a dolognak vagy jelentősebb részének kicserélése (kijavítása) esetén a kicserélt (kijavított) dologra (dologrészre), valamint a kijavítás következményeként jelentkező hiba tekintetében újból kezdődik.
(4) Fogyasztói szerződés esetében a fogyasztó – az (1)–(2) bekezdéstől eltérően – a teljesítés időpontjától számított kétéves elévülési határidő alatt érvényesítheti szavatossági igényét. Az ennél rövidebb elévülési határidőt megállapító kikötés semmis. Ha a fogyasztói szerződés tárgya használt dolog, a felek rövidebb határidőben is megállapodhatnak, egy évnél rövidebb elévülési határidő azonban ebben az esetben sem köthető ki.
308/A. §
(1) Ha a jogosult igényét menthető okból nem tudja érvényesíteni, így különösen, ha a hiba a jellegénél vagy a dolog természeténél fogva a 308. §-ban meghatározott határidőn belül nem volt felismerhető, a szavatossági jogok érvényesítésének határideje a teljesítés időpontjától számított egy év, tartós használatra rendelt dolog esetében három év. Ha a kötelező alkalmassági idő három évnél hosszabb, az igény érvényesítésére ez a határidő az irányadó. E határidők elmulasztása jogvesztéssel jár.



(2) Fogyasztói szerződésben az (1) bekezdésben megállapított hároméves határidőnél rövidebb határidő kikötése semmis.



308/B. §



A szavatossági igényt a szolgáltatott dolog minden olyan hibája miatt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, amely a megjelölt kellékhiányt előidézte. Ha azonban a jogosult a szavatossági igényét csak a dolognak – a megjelölt hiba szempontjából – elkülöníthető része tekintetében érvényesíti, a szavatossági igény a dolog egyéb részeire nem minősül érvényesítettnek.



308/C. §



A szavatossági jogok az ugyanabból a jogalapból eredő követeléssel szemben kifogásként a határidők eltelte után is érvényesíthetők.



309. §



(1) A szavatossági kötelezettség teljesítésével és a szerződésszerű állapot megteremtésével kapcsolatos költségek – ideértve különösen az anyag-, munka- és továbbítási költségeket – a kötelezettet terhelik. Fogyasztói szerződés esetében a felek ettől eltérő megállapodása semmis.



(2) Kicserélés vagy elállás esetén a jogosult nem köteles a dolognak azt az értékcsökkenését megtéríteni, amely a rendeltetésszerű használat következménye.



310. §



Szavatossági jogainak érvényesítésén kívül a jogosult a hibás teljesítésből eredő kárának megtérítését is követelheti a kártérítés szabályai szerint.



311. §



(1) Ha a fogyasztói szerződés hibás teljesítésének oka a kötelezettel szerződő harmadik személy (előző kötelezett) hibás teljesítése, a fogyasztói szerződés kötelezettje követelheti az előző kötelezettől a hibás teljesítés miatt támasztott fogyasztói igények kielégítése költségeinek a megtérítését, feltéve, hogy a minőség megvizsgálására vonatkozó kötelezettségének eleget tett.



(2) A fogyasztói szerződés kötelezettje az (1) bekezdés szerinti igényét a fogyasztó igényének kielégítésétől számított hatvannapos elévülési határidő alatt érvényesítheti. Az igény az előző kötelezett teljesítése időpontjától számított legfeljebb öt évig érvényesíthető; e határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.



(3) Az (1) bekezdés szerinti igényt az előző kötelezett is érvényesítheti a vele szerződő előző kötelezettel szemben, a (2) bekezdésben meghatározott határidők megfelelő alkalmazásával.



311/A. §



A hibás teljesítés jogkövetkezményeire vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a kötelezettség nem dolog szolgáltatására irányul; ilyenkor a kicserélésen a szolgáltatás újbóli teljesítését kell érteni.



685. §



E törvény alkalmazásában



d) fogyasztó: a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést kötő személy;



e) fogyasztói szerződés: az a szerződés, amely fogyasztó és olyan személy között jön létre, aki (amely) a szerződést gazdasági vagy szakmai tevékenysége körében köti; a törvény jótállásra és kellékszavatosságra vonatkozó szabályai alkalmazásában az a szerződés minősül fogyasztói szerződésnek, amelynek tárgya ingó dolog, kivéve a villamos energiát, a – tartályban, palackban vagy egyéb módon korlátozott mennyiségben vagy meghatározott űrtartalommal ki nem szerelt – vizet és gázt, továbbá a végrehajtási eljárás vagy más hatósági intézkedés folytán eladott dolgot, valamint az olyan árverésen eladott használt dolgot, amelyen a fogyasztó személyesen részt vehet (fogyasztási cikk).







10. Felelősség vállalás



A Piripatika.hu weboldalon található információk jóhiszeműen kerültek elhelyezésre, azonban azok kizárólag tájékoztató célt szolgálnak, az információk pontosságáért, teljességéért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
A felhasználók a Piripatika Webáruházat, annak felületét kizárólag a saját kockázatára használhatja, és elfogadja, hogy Szolgáltató nem vállal felelősséget a használat során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért a szándékosan, súlyos gondatlansággal, vagy bűncselekménnyel okozott, továbbá az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségen túlmenően.
A szolgáltatás oldalai olyan kapcsolódási pontokat (linkeket) tartalmazhatnak, amely más szolgáltatók oldalaira vezet. Ezen szolgáltatók adatvédelmi gyakorlatáért és más tevékenységéért Szolgáltató nem vállal felelősséget.

11. Szerzői jogok



A Piripatika Webáruház szerzői jogvédelem alatt áll. Szolgáltató a szerzői jog jogosultja vagy a feljogosított felhasználója a weboldalon, valamint a weboldalon keresztül elérhető szolgáltatások nyújtása során megjelenített valamennyi tartalomnak: bármely szerzői műnek, illetve más szellemi alkotásnak (ideértve a különféle grafikákat, fotókat, videókat és egyéb anyagokat, a weboldal felületének elrendezését és egyéb vizuális megoldások, ötletet, megvalósítást).
A Piripatika Webáruház tartalmának valamint egyes részeinek fizikai vagy más adathordozóra mentése vagy kinyomtatása magáncélú felhasználás céljából vagy Szolgáltató előzetes írásbeli hozzájárulása esetén engedélyezett. A magáncélú felhasználáson túli felhasználás – például adatbázisban történő tárolás, továbbadás, közzé- vagy letölthetővé tétel, kereskedelmi forgalomba hozatal – kizárólag a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélyével lehetséges.
A jelen ÁSZF-ben kifejezetten meghatározott jogokon túlmenően a regisztráció, a Piripatika Webáruház használata, megrendelés leadása illetve az ÁSZF egyetlen rendelkezése sem biztosít jogot az oldalt használóknak a Piripatika Webáruház felületén szereplő bármely kereskedelmi névnek vagy védjegynek bármely használatára, hasznosítására. A Piripatika Webáruház rendeltetésszerű használatával járó megjelenítésen, az ehhez szükséges ideiglenes többszörözésen és a magáncélú másolatkészítésen túl e szellemi alkotások a Szolgáltató előzetes írásbeli engedélye nélkül semmilyen egyéb formában nem használhatók fel.
Szolgáltató a szerzői jogainak megsértése esetén a jogsértővel szemben - az eset körülményeihez képest – az alábbi polgári jogi igényeket támaszthatja:
a) követelheti a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását;
b) követelheti a jogsértés vagy az azzal közvetlenül fenyegető cselekmények abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől;
c) követelheti, hogy a jogsértő - nyilatkozattal vagy más megfelelő módon - adjon elégtételt, és hogy szükség esetén a jogsértő részéről és költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;
d) követelheti, hogy a jogsértő szolgáltasson adatot a jogsértéssel érintett dolgok vagy szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében résztvevőkről, a jogsértő felhasználásra kialakított üzleti kapcsolatokról;
e) követelheti a jogsértéssel elért gazdagodás visszatérítését;
f) követelheti a sérelmes helyzet megszüntetését, a jogsértést megelőző állapot helyreállítását, továbbá a kizárólag vagy elsősorban a jogsértéshez használt eszközök és anyagok, valamint a jogsértéssel előállott dolgok lefoglalását, meghatározott személynek történő átadását, kereskedelmi forgalomból való visszahívását, onnan való végleges kivonását, illetve megsemmisítését.
Továbbá a Szolgáltató a szerzői jogai, valamint szerzői jogán alapuló személyiségi jogai megsértése esetén a jogsértővel szemben, az előző pontban meghatározottakon túl, a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítési igényt támaszthat, valamint sérelemdíjat követelhet.

12. Panaszkezelés



Megrendelő az alábbi elérhetőségeken tehet panaszt.
Ügyfélszolgálat:
2200 Monor, 4-es főút, TESCO áruház
Telefon: (+36) 70 729-9118
E-mail cím: rendeles@piripatika.hu

Szolgáltató a szóbeli panaszt, amennyiben arra lehetősége van, azonnal orvosolja. Ha a szóbeli panasz azonnali orvoslására nincs lehetőség, a panasz jellegéből adódóan, vagy ha a Megrendelő a panasz kezelésével nem ért egyet, akkor a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet – melyet öt évig, a panaszra tett érdemi válaszával együtt megőrzi - vesz fel.
Szolgáltató a jegyzőkönyv egy példányát személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a Megrendelőnek átadja, vagy ha ez nem lehetséges, akkor az alább részletezett írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint jár el.
Szolgáltató a telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a Megrendelőnek legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi a jegyzőkönyv másolati példányát.
Minden egyéb esetben a Szolgáltató az írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint jár el.
Szolgáltató a hozzá írásban érkezett panaszt 30 napon belül érdemben megválaszolja. Az intézkedés jelen szerződés értelmében a postára adást jelenti.
A panasz elutasítása esetén Szolgáltató az elutasítás indokáról tájékoztatja a Megrendelőt.


13.1. Egyéb jogérvényesítési lehetőségek
Ha Szolgáltató és Megrendelő között esetlegesen fennálló fogyasztói jogvita Szolgáltatóval való tárgyalások során nem rendeződik, a fogyasztónak minősülő Megrendelő, a lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testülethez fordulhat és kezdeményezheti a Testület eljárását, illetve fordulhat a Szolgáltató székhelye szerint illetékes Békéltető Testülethez is, továbbá a következő jogérvényesítési lehetőségek állnak nyitva Megrendelő számára:



Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságnál,
Békéltető testület eljárásának kezdeményezése



Szolgáltató székhelye szerint illetékes Testület
Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Békéltető Testület

Cím: 4400, Nyíregyháza Széchenyi utca 2.

Telefon: +36-42-420-180
Fax: +36-42-420-180
E-mail: bekelteto@szabkam.hu



Békéltető Testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában fogyasztónak minősül a külön törvény szerinti civil szervezet, egyház, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.

Bírósági eljárás kezdeményezése.
Online vitarendezés

Online adásvételi szerződéssel összefüggő határon átnyúló fogyasztói jogvita esetén a fogyasztók az online vásárláshoz kapcsolódó, határon átnyúló jogvitáikat elektronikusan rendezni tudják a következő linken https://webgate.acceptance.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show&reload=false
elérhető online platformon keresztül beadott elektronikus panasz útján.
Ehhez nem kell mást tenni, minthogy a fenti linken elérhető online platformon a fogyasztó beregisztrál, kitölt egy kérelmet hiánytalanul, majd elektronikusan beküldi a Békéltető Testület részére a platformon keresztül. Így a fogyasztók, a távolságok ellenére egyszerűen tudják érvényesíteni jogaikat.
Magyarországon a Budapesti Békéltető Testület (BBT) jogosult eljárni az online adásvételi vagy szolgáltatási szerződésekhez kapcsolódó határon átnyúló fogyasztó és kereskedő közötti jogvitákban.
Szolgáltató jogosult jelen Általános Szerződési Feltételeket a Megrendelők a Webshop felületén keresztül történő előzetes tájékoztatása mellett, egyoldalúan is módosítani. A módosított rendelkezések a hatályba lépést követően a Piripatika Webshop első használata alkalmával válnak hatályossá Megrendelővel szemben, azokat a módosítást követően leadott megrendelésekre kell alkalmazni.

További rendelési információk

1. Viszonteladókat nem szolgálunk ki!

2. Csomagküldési táblázatunk tartalmazza a csomagolás, valamint sikertelen átvétel esetén a következő munkanapon egy esetleges második kiszállítás díját is.

3. A rendeléseket beérkezési sorrendben dolgozzuk fel.

4. A kiszállítás előtt munkatársunk telefonon vagy e-mailen értesíti a rendelése állapotáról.

5. Az oldalon szereplő árak, termékleírások tájékoztató jellegűek, az esetleges elírásokért cégünk nem vállalhat felelősséget.

6. Postai úton való kiszállításra nincs lehetőség. (Csak futárszolgálatunk van.)

7. A garanciális ügyintézésnél a hibás termékek visszajuttatása és visszajuttatásával járó költségek a vásárlót terhelik. A pontos ügyintézéshez elengedhetetlenek a garanciához szükséges okmányok:


8. Átvételkor a megrendelés összegének kifizetése után a megrendelő felelőssége a csomagban szereplő tételek futár jelenlétében való ellenőrzése. A csomag átvételét követően a felmerülő hiányosságokról a futár jegyzőkönyvet állít ki, mely után felveszi cégünkkel a kapcsolatot. Utólagos reklamációt hiányzó tétel(ek)re vonatkozóan cégünknek nem áll módjában elfogadni.

9. Előrendelések esetében ügyintéző kollégáink csak a játék közvetlen megjelenése előtt jeleznek vissza a termékek átvételével kapcsolatban. A rendelés leadását követően nincs szükség az ügyintézőnk megerősítésére.

10. A házhoz szállítás minden esetben a rendelés során megadott címre történő sérülésmentes kiszállításra vonatkozik. Az emeletre történő feljuttatást, beüzemelést a szolgáltatás nem tartalmazza. Az üzembe helyezésre és egyéb problémákra vonatkozó kérdésekben a termék gyártójának ügyfélszolgálata tud segíteni.

A webáruház oldalainak böngészésével, továbbá megrendelésének rögzítésével (akár telefonon is) elfogadja a hasznaltkonzol.net általános szerződési feltételeit, továbbá adatkezelési elveit (Adatvédelmi szabályzat).

Az együttműködés során mindkét fél a jóhiszeműség és a tisztesség elvének figyelembe vételével, kölcsönösen együttműködve köteles eljárni.

Jelen ÁSZF a www.hasznaltkonzol.net oldalra való közzétételével lép hatályba. Az ÁSZF megváltoztatására a Szoftver-Shop Kft. egyoldalúan jogosult amennyiben ezt jogi vagy egyéb szabályozások módosulása indokolttá teszi.

Image

Elérhetőségek

Cím: 2200 Monor, 4-es főút, TESCO
Telefon: 06 20 934-1431
Email: info@piripatika.hu

Akciók

Információk